Az ország légiforgalmi irányítóhálózatának műszaki problémája miatt fennakadások vannak a belga légtérben – közölte csütörtökön a Brussels Airport a honlapján. „Egyelőre fogalmunk sincs, hogy ez ...
2023-ban mindössze 3,66 millió gyermek jött a világra, ami 2020-hoz képest 10 százalékos visszaesés. Mindeközben Magyarországon 2023-ig feleekkora volt a születések számának mérséklődése, ráadásul ...
A naplózott repülési adatok szerint mindkét légi jármű a Potomac folyó felett, körülbelül 60-120 méter magasságban tartózkodott az ütközés pillanatában. A Bombardier utasszállító éppen az utolsó ...
Kína máris megverte az EU-t, ha a varázsital a zöldenergia Kína elképesztő ütemben hagyja maga mögött Európát az átalakulásban, a friss adatok szerint tavaly már 57 százalék volt a zöldenergia aránya ...
Az agrárpárti Centrumpárt azonban határozottan ellenezte az EGT-megállapodást, amely Norvégiának, Izlandnak és Liechtensteinnek hozzáférést biztosítana az EU belső piacához. Ezért cserébe ugyanis a ...
Szenved a Távol-Keleten a piacvezető svájci óragyártócsoport a luxuskiadásaikból faragó kínaiak miatt. A Swatch tavalyi profitja a negyedére zuhant, s most abban bíznak, hogy Észak-Amerika pótolni tud ...
Az EBB-csoport tavaly összesen 314 millió euró összegű finanszírozást nyújtott Magyarországnak. Az EBB támogatása többek között a vasúti szolgáltatások javítására és a kkv-k fejlesztésére irányult.
A Starbucks vezérigazgatója korábban közölte, hamarosan „nagyjából 30 százalékos csökkenés lesz az italok és az élelmiszerek terén”, de konkrét tételeket nem említett. Brian Niccol azt is mondta, hogy ...
Alig telt el két és fél év azóta, hogy átadták Horvátország történetének legnagyobb infrastrukturális beruházását, a Peljesaci hidat, máris műszaki problémák keletkeztek. A 420 millió euróból épült ...
A rendkívül népszerű Polovni automobili (Használt autók) portál szerint 2024-ben összesen 132 340 importált használt autót jegyeztek be Szerbiában. Ez jelenti az említett 2,6 százalékos növekedést, ...
A régiós devizáknál is izmosabb a hazai deviza. A forint pályájára az EKB-döntés mellett a GDP-adatok is hatottak csütörtökön. Folytatódott a forint erősödése az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki ...
Egyezteti a különböző társadalmi csoportok érdekeit és vezetői ígérete szerint döntéseket is hoz a nemrég alakult vízgazdálkodási testület. Az agráriumban az öntözésfejlesztés továbbra is támogatott, ...